Kukucs!

Sziasztok!

Mint láthattátok, kicsit átalakult az oldal. Ezentúl a saját írásaim, valamint másokkal készült interjúk is megjelenek majd az oldalon. Ennek a célja az hogy én is gyakoroljak, de informáljak is. :) Az interjúk során igyekszem majd olyan fiatal kreatívokat megszólaltatni, akik elértek már valamit a saját területükön. Legyen az bármi. Igyekszem majd rendszeresen jelentkezni. ;)

 Pusza: Fruzsi

A vallás és Harry Potter - Elemzés

A vallás megjelenése a Harry Potter könyvekben.

„A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.” /Dumbledore szavai Harryhez/

A Harry Potter-jelenséget komoly ellenérzések fogadták a keresztény egyházak részéről. Tucatnyi evangélikus lelkész követelte, hogy a könyvtárak ne kölcsönözzék őket. Néhány egyház máglyákat rakott belőlük. Közben a Harry Potter-regények milliókat vontak be a varázsvilágba, mintha csak bűbájt bocsájtottak volna az olvasókra. A keresztényellenesség, a sátánizmus vádjaira Rowling, ill. a rajongók által adott válaszok általánosságban a következőképpen foglalhatók össze:

A Harry Potter nem teológiai értekezés, hanem fantasy regény. Számon kérni rajta a mögöttes világképet ugyan úgy lehetetlen, mint bármely más mesén, például a Hófehérkén.

Kétségtelen, hogy a sorozatban nincs említés Jézusról és a megváltásról. Azonban tarthatatlan egy művön azt számon kérni, hogy miről nem szól. Számos mű nem tesz említést Jézusról, mégse lehet mondani rájuk, hogy hamis morált képviselnének.

Az az állítás, hogy a Harry Potter-sorozat önmegváltást tanít, akkor lenne helytálló, ha tanítana bármit is a megváltásról. A megváltás azonban, válasz jó és rossz kérdésére, a Harry Potter viszont nem a teológia nyelvén keres és kínál válaszokat a jó és rossz problémájára. A kötetekben több helyen ki van mondva, hogy a szeretet, a másik érdekeinek alázatos figyelembe vétele a helyes cselekedet, ami egybeesik a keresztény tanításokkal.

Nem igaz, hogy a könyvek mágiára „tanítanak”. Az ezoterikusok által gyakorolt, vagy Biblia által leírt mágia csak hangalakilag azonos a Harry Potter-ben szereplő mágiával. Ténylegesen semmi közük egymáshoz.

 „A Biblia által leírt mágia ugyanis lenyúlás az alvilág erőihez, és azok felhasználása. Az ezoterikusok által használt mágia is kapcsolatlétesítés túlvilági erőkkel.”[1] A Harry Potterben nincs szó alvilági erőkkel való kapcsolat létesítéséről. A mágia inkább egy erőtérhez hasonlítható, ennek a világnak, a természetnek a része, a szerző mondta is, hogy fantáziavilágában egy meghatározott gén teszi képessé a varázslókat arra, hogy felhasználják ezt az erőteret. A könyvekben leírt mágia nem működik a valóságban. Ha bármely olvasó vesz egy fapálcát és kimondja a regényben szereplő varázsigéket, nem történik semmi.

Nem igaz, hogy kívánatosnak mutatná be a könyv a varázslás képességét. A könyvek világképében a mágia ugyanolyan természetes, mint a mi világunk mágiamentessége – a varázslók és boszorkányok élete semmivel nem egyszerűbb, szebb vagy vonzóbb a mienknél.

„Nem igaz, hogy a könyvek a muglik lenézésére tanítanak. Ellenkezőleg: a sorozat egészének egyértelmű üzenete, hogy valaki nem attól jó vagy rossz ember, hogy bír-e mágikus képességekkel.”[2]

A gonosz plasztikus ábrázolása nem teszi a jelenséget kívánatossá.

Az emberhalál utáni sorsára vonatkozóan valóban nem kapunk egyértelmű választ. Azonban ez nem áll ellentétben a keresztény tanítással, hiszen a Biblia is képekben és hasonlatokban szól az örök életről. Közös „tanítása” a Bibliának és a Harry Potternek, hogy az ember végső értékét a jó és rossz közötti tudatos döntései határozzák meg. A konkrétumok vonatkozásában azonban a Biblia azt mondja: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.”[3]

Sokak szemében viszont a hetedik részben, amikor Harry halál közeli élményt él át, és egy fényes helyen találkozik az elhunyt Dumbledore professzorral, egyértelműen utalás a túlvilági életre. Ezen felül arra is, hogy halála után az ember megkapja bűneinek vagy erényes cselekedeteinek jutalmát. A keresztény teológiában a pokolra kerülő ember önmagát zárja ki az Istennel való kapcsolatból. A hetedik részben, a halál közeli élmény átélésekor Harry látja Voldemort lelkét, Dumbledore azt mondja neki, hogy az egy olyan jelenség, amin senki nem képes segíteni. Elmondja Harrynek, hogy visszamehet az élők sorába, s ha történetesen mégis meghalna, sokkal kevesebb oka van félni attól, hogy visszakerül ide, mint Voldemortnak.

Nem igaz, hogy nincs világos határ jó és rossz között. A történet végső kimeneteléből világosan kiderül, hogy a választóvonal a szeretet – e felfogás pedig történetesen egybecseng a keresztény tanítással.

---

[1] Mercedes Lackey: A Harry Potter világának feltérképezése

[2] http://www.religiostolerance.org

[3] Biblia: A Korintusiaknak írt első levél.

Kóla, Puska, Sültkrupli

Bowling for Columbine…

Tizennyolc éve lakom Nagyszénáson, Magyarország egyik legeldugottabb kis falujában ahol nem ismerik azt a szót, hogy erőszak. Itt az emberek kedvesek, segítőkészek és naivak. Gyilkosságot, rablást, erőszakot legfeljebb csak a filmekben látnak, s rá mondják, hogy: „ez csak Hollywood!”

Hát itt nőttem én fel Fürtös angyalkák, tündér keresztanyák, daliás hercegek és királylányok társaságában.

Talán pont ezek miatt rázott meg ennyire ez a film. A naivitásom egy részét így vesztettem el. Ez a film ráébresztetett, hogy nem minden ember jó és hogy az emberi természet mérhetetlen gonoszságra képes. Egyszerűen nem tudom felfogni, mi veszi rá az embereket arra, hogy ilyeneket műveljenek. Michael Moore a film rendezője és írója is erre keresi a választ a Kóla, puska, sült krumpli című filmjében, ami 2002-ben jelent meg. A film az 1999-es Columbine középiskola tragikus eseményeit dolgozza fel.

 A film műfaja: dokumentumfilm, bár ez állandó vita a filmiparban. Vannak, akik úgy vélik, nem létezik dokumentumfilm, mások meg állítják, hogy igenis létezik ilyen filmműfaj. Én egyikben sem hiszek. Szerintem ennek a műnek a műfaja áldokumentumfilm, mivel magán viseli a dokumentumfilm jellegzetességeit, de sok dologban el is tér tőle.                                   

Moore a film elején bevezet minket egy átlagos amerikai napba. Az elnök lebombáz egy idegen országot, egy kutyát megbüntetnek, mert meglőtte a gazdáját, a bankban egy folyószámla mellé puskát kapnak ajándékba. A rendező szerint ez Amerika.                                                                  

1999.április 20-án, kedden két középiskolás fiú Eric Harris és  Dylan Klebold fegyverekkel a kezükben bementek a Columbine-i gimnáziumba és mészárlást rendeztek. A két fiú már régebb óta tervezte ezt a merényletet.  Több bombát is készítettek, ezeket a könyvtárban és az étkezőben is használták. A két fiú céltalanul lövöldözött. Ennek eredményeként, 12 társukat és egy tanár életét vették el. Végül öngyilkosok lettek.

A mészárlás kapcsán olyan kérdések merültek fel, mint a fegyvertartáshoz való jog és a fegyvervásárlási lehetőségek korlátozása. Többen felvetették azt is, hogy az erőszakos filmek és játékok milyen hatással vannak az amerikai társadalomra. Hamarosan más kérdések is a felszínre kerültek, mint a középiskolai klikkek és az erőszakos diákok problémája is.

Több áldozatot is lehetséges, hogy hitük miatt gyilkoltak meg, az ő tragédiájuk többeket, főként keresztényeket arra inspirált, hogy álljanak ki hitük mellett, és hogy nehezményezzék a vallás szerepének hanyatlását az iskolákban és a társadalomban. A mészárlás következtében az iskolákban igyekeztek növelni a biztonságot, valamint az óta többen is gyanakodva fordulnak a goth- és heavy metal-kultúra, valamint az erőszakos videojátékok felé.

Talán soha nem fogjuk megtudni, hogy pontosan mi vezérelte Ericet és Dylant. A történteken bármennyire is szeretnénk, nem tudunk változtatni. Viszont a jövőn tudunk. Nem szabad hagynunk, hogy még több ilyen megtörténjen. A társadalom, a közösség és a saját hibáinkból is tanulnunk kell. A világot mi alkotjuk, ezáltal olyanná is formáljuk, amilyenné mi akarjuk. a tragédia túlélői ezt már tudják. Ideje, hogy mi is rájöjjünk.

Csillagainkban a hiba - Kritika/Elmezés

Csillagainkban a hiba

„Az örökkévalóságot adtad nekem a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte.”

Tini film/ Tini könyv. Olyan fogalom ez, amitől a jó érzésű, felnőtt mozi néző halk fintorral reagál.

Alaptézis: a tizenéves fiatalok nem hülyék. Legalábbis nem mindegyikük igényli azt, hogy félmeztelen, néha farkassá alakuló lények bronz barnára pirulva nézzenek szerelmetesen a rosszul castingolt főhősnőre, aki egy színészkedni nem igazán hajlandó vámpírba szerelmes. Igen, az Alkonyat-ra gondolok. Az Alkonyat és szörnyű folytatásai nagyon sokat tettek a tini filmek tönkretételéért, pedig nem mindig utáltuk ilyen vehemensen a fiatalabbaknak szóló mozikat. Mert mi is és imádjuk a nagy kalandokat, a nagy szerelmeket, csak valahogy mindennek volt egy olyan bája, amit a mostani ’tínmúvík’, tökéletesre gyúrt felsőtestekkel próbálnak meg helyettesíteni. Sikertelenül.

A könyv:

Ha valaki rákos fiatalokról hall, akkor vélhetően arra gondolhat, hogy depressziósak, szomorúak és így tovább, de szerencsére itt erről nem volt szó. Egyszerűen olyanokon kell gondolkodniuk, amiken a kortársaiknak nem, és olyan nehézségeken esnek át, amin kevesek. Ez sokkal érettebbé teszi a betegeket, de kicsit úgy érzem, hogy a szöveg mögül halkan suttogott az író, John Green. Néhol nem éreztem reálisnak azt, ahogyan Hazel és Augustus beszélget egymással, kicsit olyan volt, mintha két egyetemi professzor próbálna meg tinisen évődni, de aztán kibújik belőlük a prof, és ugyanolyan ékesszólóan beszélnek tovább, ahogyan amúgy szoktak. Igazából ez volt az egyetlen problémám a könyvvel, de emiatt sem tudok “haragudni”, mert az átadott gondolatok aranyat értek.

Nagyon szerettem még a Csillagainkban a hiba humorát, és azt, ahogyan a szomorú helyzeteket is sikerült feldobniuk egy-egy poénnal. Konkrétan többször is volt olyan eset, hogy majdnem elbőgtem magam olvasás közben, de aztán Augustus mondott valami vicceset, én pedig inkább mosolyogtam. Azt hiszem ezt akarta a könyv is sugallni, hogy a betegség egy állapot, de nem ez határozhatja meg az életkedvünket, azt, ahogyan a világot látjuk. Nekem pedig nagyon bejött, ahogyan Hazel és Augustus látta a világot, ahogyan kiparodizálták a betegségüket, beszéltek a “rákprémiumról”, az emberek szánakozásáról, vagy ahogyan végig kitartottak egymás mellett.

„Azután Augustus Waters a zsebébe nyúlt, és elővett egy doboz cigarettát, igen, azt! Kinyitotta, a szájába dugott egy szálat.

– Nem árt, ha nem gyújtod meg – mondta, miközben a mama megállt. – Én pedig sosem gyújtom meg. Ez egy metafora: a fogad közé szorítod a gyilkost, de nem adsz neki hatalmat a gyilkolásra.”

A Film:

A Csillagainkban a hiba egy roppant kellemes kivétel az elvámpírosodott young adult-halmazból, ami főleg 18 éves kor köré lövi be célközönségét, de képes arra, hogy egy felnőtt férfit megríkasson. Mert ez társaitól eltérően elég mélyre megy, és esze ágában sincs halhatatlan szerelmi történettel ámítani a nézőközönséget, nem is tehetné, hiszen főhőseinek napjai erősen meg vannak számlálva. Haldokló, tinikkel nem sokan operálnak ebben a műfajban, így sejteni lehetett, hogy a végeredmény egyszerre lesz picit eltúlzott és megható, legalábbis akkor, ha Josh Boone rendező is úgy akarja. Úgy akarta. A sztori egy tüdőbeteg 17 éves lány szerelembe esését követi, a teljesen magába forduló Hazel egy önsegítő csoportban, Jézus szívének konkrét közepén találkozik Augustus Waters-szel, innentől pedig nincsen számukra megállás. A lány tisztában van azzal, hogy betegsége gyógyíthatatlan, ezáltal a története nem lesz túl hosszú. A lábát amputálni kényszerült, rákbeteg fiú sem éppen az öregkorára tervez, de mégis olyan pozitív energiákat bocsát ki magából, ami azonnal elkapja Hazelt.

Bármennyire is hihetetlen, a bizonyos pontokon vállalható giccsbe hajló film igazi generációs mozi is lehet. Egy olyan korban, amikor maximum a szexualitással és az adrenalin pumpával próbálják meg kiszolgálni a tiniket, igazi vállalás egy olyan bestsellert vászonra álmodni, amiben szinte minden tini filmes klisé megjelenik, de okosan, érzéssel és még a felnőttek számára is szórakoztató módon. Shailene Woodley lejátssza a vászonról összes kolléganőjét, hihető a szenvedése és az öröme is, az Augustust alakító Ansel Elgort helyett mondjuk esetleg akadhatott volna jobb választás is, de nagyobb gondunk ne legyen, hiszen működik a kémia a főhősök között, jó nézni őket, ami meglehetősen fura egy fiataloknak szóló drámától.

Kétórás játékidejéhez képest a cselekmény egy pillanatra sem ül le, és bár egy-egy pontján kicsit túlzásnak tűnik a történetfolyam, nem érzed, hogy hülyének néznek. Azt érzed, hogy kiszolgálnak, akkor is, ha nem te vagy a célközönség. A Csillagainkban a hiba szívet tép, megríkat, olyan szerelmi történet, amire az egész mostani fiatalabb generáció joggal kaphatna rá. Lelke van, szíve és hús-vér szereplői. Az biztos, hogy régen hallottam ennyi szipogást moziban.